Gyakran ismételt kérdések

Az alábbiakban összegyűjtöttük a Magyar Természetjáró Szövetséghez érkezett gyakori kérdéseket. Ha esetleg olyasmire vagy kíváncsi, amire nem találsz itt választ, írj nekünk az info-kukac-termeszetjaro.hu címre.

Kinek a feladata a turistautak fenntartása, kezelése?

A hazai turistaút-hálózat fenntartásának feladataival a hiányos jogszabályi környezet ellenére erkölcsi és szakmai felelősségvállalásból a Magyar Természetjáró Szövetség – valamint jogelődje, a Magyar Természetbarát Szövetség és annak elődje, a Magyar Turista Szövetség – 1913 óta foglalkozik.

Magyarországon turistaútnak tekintünk minden, szabványos turistajelzéssel jelzett gyalogos utat. Az utak követhetőségét biztosító turistajelzések felújítása az MTSZ alapfeladatai közé tartozik, amelynek terepi munkáit a szövetség által fenntartott pályázati lehetőségen keresztül a természetjáró civil szervezetek és hazai vállalkozások végzik, valamint az MTSZ terepen dolgozó munkatársai. A turistautak problémamentes bejárhatóságáról az adott terület tulajdonosa vagy kezelője gondoskodik jellemzően a természetjáró egyesületekkel összefogva, ezért ha fizikai akadállyal találkozunk a túrázás során, akkor célszerű azt az érintett terület tulajdonosának, vagyonkezelőjének és az MTSZ-nek is jelezni ezen a felületen.

Ki hozhat létre turistautat? Mi ennek a feltétele, folyamata?

Magyarországon turistaútnak tekintünk minden, szabványos turistajelzéssel jelzett gyalogos utat. A hazai turistaút-hálózat kialakításának és koordinálásának feladataival a hiányos jogszabályi környezet ellenére erkölcsi és szakmai felelősségvállalásból a Magyar Természetjáró Szövetség – valamint jogelődje, a Magyar Természetbarát Szövetség és annak elődje, a Magyar Turista Szövetség – 1913 óta foglalkozik.

Egy turistaút létesítése felelősséggel jár és megfontoltságot követel. Az ötlet felmerülése után több szempontot is meg kell megvizsgálni: mi az új turistaút célja, valós igényt szolgál-e, felold-e valamilyen turistaút-hálózati feszültséget, van-e természetjárási szempontból feltáró szerepe, kellő mértékű lesz-e a látogatottsága, van-e közösség, amelyik képes gondoskodni a fenntartásáról. Tekintettel arra, hogy Magyarországon közel 17 000 km turistaút létezik, napjaink elsődleges feladata a meglévő hálózat karbantartása és racionalizálása.

Ha kellően indokolt, egy új út létrehozását is támogathatja a Magyar Természetjáró Szövetség, ebben az esetben támogató szakvéleményt ad ki, amely meghatározza a konkrét nyomvonalat és az út turistajelzését. A szakvélemény birtokában, valamint az új turistaút létesítésére és fenntartására tett vállalás szerződésben történő rögzítése után az alábbi, elengedhetetlen lépések szükségesek egy turistaút létrehozásához.

  • Tulajdonosi hozzájárulások beszerzése a tervezett nyomvonal által érintett összes földrészlet tulajdonosától/kezelőjétől.
  • Védett természeti terület érintettsége esetén a természetvédelmi hatósági engedély beszerzése.
  • Érintett önkormányzatok megkeresése a létesítési szándékkal kapcsolatban.
  • Az engedélyek birtokában a tervezett útvonal gyalogos természetjáró szempontok szerinti kialakításához és jelzésekkel történő ellátásához képesített útjelző-vezető szakember bevonása is szükséges, amelyről a szakember írásban nyilatkozik.

Kérdés esetén írj nekünk a turistaut@termeszetjaro.hu címre.

Ki lehet jelzésfestő?

Jelzésfestési munkákban segítőként, önkéntes alapon bárki részt vehet, aki a könnyű/közepes fizikai munka feltételeit vállalja, és csatlakozik egy jelzésfestésben jártas, szakemberrel rendelkező szervezethez.

Önállóan jelzésfestő munkát vagy jelzésfestő csoport vezetést csak az MTSZ által elfogadott tanfolyamon végzett, képesített útjelző-vezető vállalhat. A meghirdetett képzésekről ezen az oldalon tudsz tájékozódni.

Hol és hogyan lehet jelentkezni a jelzésfestő pályázatra?

A Magyar Természetjáró Szövetség a Magyarországon nyilvántartásba vett vállalkozások és civil szervezetek számára - melyek útjelző-vezető szakember felügyeletével vállalnak felelősséget elvégzett munkájukért – minden év elején pályázatot hirdet a hazai turistautak és turistajelzések felújítására. Az mtsz.org honlapon publikált pályázati dokumentumok alapján és az azokban megfogalmazott feltételekkel egy dedikált pályázati felületen keresztül lehet jelentkezni február és március folyamán.

Önkéntes alapon csatlakozhatok a jelzésfestési munkához?

Igen. Jelzésfestéssel foglalkozó tagszervezeteink előzetes egyeztetés alapján fogadnak önkénteseket, bizonyos időszakokban felkészítő oktatásokat is tartanak az érdeklődőknek. Érdeklődés esetén írj nekünk e-mailt a jelzesfestes@termeszetjaro.hu címre, jelezve, hogy hol (tájegység) és mikor (hónap) tudnál önkéntes jelzésfestési munkát vállalni, és mi igyekszünk összekapcsolni a megfelelő szervezettel.

Van-e lehetőség önkéntes munka, CSR tevékenység végzésére az MTSZ-nél?

Szövetségünk, mint a természetjárás legpatinásabb országos szakmai szervezete, mindenkori felelősségének tekinti a biztonságos, jelzett turistautakon történő természetjárás feltételrendszerének kialakítását, a meglévő úthálózat jelzéseinek naprakészen tartását. Ez komoly erőforrásokat igényel, így a környezettudatosságot és a természetjárást kiemelten fontosnak érző cégek, szervezetek részére lehetőséget biztosítunk a vállalati szintű, társadalmi felelősségvállalás keretében zajló turistaút-karbantartási, jelzésfestési, illetve szemétszedési akciókban való aktív részvételre. A tevékenységekről és azok szervezéséről ezen az oldalunkon tudsz részletesen tájékozódni. Konkrét kérdés, ajánlatkérés esetén, kérjük, írj nekünk: info@termeszetjaro.hu

Hol jelezhetem a turistautakon tapasztalt problémákat?

Magyarországon turistaútnak tekintünk minden, szabványos turistajelzéssel jelzett gyalogos utat. Fontos tudni, hogy a Magyar Természetjáró Szövetség kizárólag a hazai gyalogos turistaút-hálózat kialakításával, koordinálásával és fenntartásának feladataival foglalkozik.

Ha olyan helyzettel találkozol, ami akadályozza, megnehezíti a turistautak járhatóságát (pl. kopott vagy hiányzó jelzések; korlátozottan vagy nehezen járható turistautak; veszélyhelyzetek), esetleg optimális alternatívára is van javaslatod, akkor kérjük, hogy minden esetben fotóval és a helyszín pontos megadásával jelezd azt felénk ezen a felületen.

Lehetek-e tagja az MTSZ-nek, csatlakozhatok-e a szövetséghez magánszemélyként?

A Magyar Természetjáró Szövetségnek magánszemély nem lehet tagja. Szövetségünk egy országos ernyőszervezet, amelynek természetjáró civil szervezetek a tagjai. Ahhoz, hogy MTSZ tagsági igazolással rendelkezhess, csatlakoznod kell tagegyesületeink egyikéhez.

Kikhez lehet csatlakozni, ha szeretnék szervezett keretek között túrázni/kéktúrázni?

A Magyar Természetjáró Szövetség jellemzően nem szervez nagyközönség részére túrákat/kéktúrázást. Kivételt képez ez alól az évente megrendezett Kéktúrázás napja. Ha közösségben szeretnél túrázni, akkor érdemes felkeresned tagszervezeteinket vagy a kéktúrás fórumokat, közösségeket.

Hogyan lehet ezüst-, arany-, érdemes- és kiváló fokozatú MINŐSÍTÉST szerezni?

Az MTSZ minősítési rendszerével kapcsolatos minden tudnivalót ezen az oldalon találod.

Hogyan juthatok EGYÉNI TÚRANAPLÓHOZ, TÚRAJELENTÉSHEZ?
Hol és milyen - a szövetség által elfogadott - tanfolyamok indulása várható?

A tervezett és szervezés alatt álló tanfolyamokkal kapcsolatban az oktatas@termeszetjaro.hu email címen az MTSZ Oktatási Bizottsága tud tájékoztatást adni. A már meghirdetett tanfolyamokról pedig a Képzéseink aloldalon a naptárban tájékozódhatsz.

A Kéktúrával kapcsolatban lenne kérdésem, hova forduljak?