Egy magyar fotós képe is esélyes a győzelemre

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Nature Photographer of The Year / People’s Choice Award 2022
2023. április 3.

Egy magyar fotós képe is esélyes a győzelemre

A holland szervezésű Nature Photographer of the Year természetfotós pályázat közönségdíjának megnyerésére Alicki Manó flamingós képe is esélyes. Ebben pedig ti is segíthettek, ha szavaztok fotójára. Mutatjuk a szavazás menetét és a nem kevésbé zseniális rivális képeket.

Korábban már hírt adtunk a Nature Photographer of the Year (NPOTY) pályázat szakmai zsűri által megválasztott legjobb képeiről, amelyben két magyar is kategóriát nyert, és több hazai fotós képét beválasztották a legjobbak közé. Daróczi Csaba a Nature Art kategóriát nyerte meg Urbán Helga pedig a Tájképek kategóriában lett első. A pályázat 2022-es évadára közel 21 ezer fotó érkezett be 96 országból, ebből pedig csupán 60 képet tudott a szakmai zsűri kiemelni, pedig ennél sokkal több remek fotóval neveztek.

Ezért is gondolták a szervezők, hogy egy közönségszavazást is tartanak – idén immár második alkalommal –, amelybe további 23 kiemelkedő fotónak adnak esélyt a díjazásra. Ezek közé került be egyetlen magyarként Aliczki Manó Ablak a sólepárlóra című fotója is.

A kép Szardínia szigetén készült egy mesterséges sós tónál, amely egykor sólepárlóként funkcionált, ma pedig már egy helyi jelentőségű természetvédelmi terület, amely Európa legnagyobb flamingótelepének ad otthont. Manónak óriási szerencséje volt, hogy így el tudta kapni a flamingót az ablakon keresztül, ugyanis csak egy pillanatra emelte ki a fejét a vízből, majd dugta is vissza, hogy tovább táplálkozzon.

Ez a flamingós kép száll most versenybe további 22 remek fotóval, amelyeket itt tudtok megnézni.

Szavazni pedig a képek mellett tudtok, e-mail cím megadása után, csak arra figyeljetek, hogy nem a megnyitott képre szavaztok ilyenkor, hanem egy lenyíló menüben ki kell kiválasztani a nektek legjobban tetsző fotót. A szavazatokat április 23-ig várják a szervezők, eredményhirdetés pedig május elején lesz.

És hogy milyen erős a mezőny? Mutatunk nektek még pár elképesztően jó fotót, csak hogy lássátok, hogy a zsűrinek (azaz a közönségnek) milye nehéz dolga lesz ezúttal.

A lengyel Tomasz Szpila Érintés című fotóját látva hirtelen nem is lehet tudni, milyen pillanatot örökít meg valójában. A képnek egyszerre van nyugodt és szomorú hangulata, és valamilyen feszült titok lengi körül.

Picit olyan, mintha egy elpusztult öregembert látnánk az ősz fejszőrzet miatt. Pedig ez egy nagyon is örömteli pillanat, a képen egy hétnapos gorillakölyök van, akinek csupán a fények miatt lehet ilyen világos a szőr a fején. Anyja rejtekéből előbújva hozta megmutatni a gorillacsalád többi tagjának, az ujj pedig az újszülött gorilla egyik idősebb bátyáé.

A következő kép egy elképesztően jól elkapott fotó, amit a francia Pascal Beaudenon készített két kanadai lúdról New Yorkban. Hihetetlen, ahogy sikerült elcsípnie egy olyan pillanatot, amikor egyikük szárnya mögül épp kicsillannak a felkelő nap sugarai.

De nem csak a jól elkapott pillanat miatt értékes ez a kép. A fotó egy olyan problémára igyekszik felhívni a figyelmet, amely a városiak és a vadludak között feszül. Egy évszázada még nem éltek kanadai ludak New Yorkban, csak vonuló példányokkal lehetett találkozni október és április között. Ma már egész évben lehet látni őket, mivel teljesen otthonukká vált ez a megapolisz és környéke, és közel 200 000 példányra tehető az állományuk ebben az államban.

A kanadai ludak számának növekedését egy emberi intézkedésnek köszönhető, ugyanis az '50-es és '60-as években elég sok példányt engedtek szabadon Albany régióban, hogy a vadászoknak egy állandó állományt biztosítsanak. És ahogy az lenni szokott, amint az ember belenyúl a természetes rendszerekbe, egyből borul is az egyensúly. Nem véletlenül mondta Tait Johansson, a Bedford Audubon Society természettudósa, hogy "Tudnod kell, mit csinálsz, amikor elengedsz valamit.”

Most ott tartanak, hogy sokakat már annyira zavar a kanadai ludak száma, hogy a populációt szabályozó intézkedéseket kezdtek végrehajtani. Pedig a ludak köszönik szépen jól vannak, az itt látható két példány épp az egyik gyülekezőhely felé, a Liberty Parkba igyekszik a Hudson folyó felett.

A japán Yuto Hirasawa által készített fotó egy nagyon megrázó dolgot örökít meg. Hokkaidó keleti részén tudta lencsevégre kapni ezt a szikaszarvast, amely agancsán egy fajtársa fejét hurcolja.

A szarvasról már sokan tudtak a környéken, így Yuto is megpróbált rátalálni, és képeket készíteni róla. A találkozás pedig igencsak megrázó volt számára, ahogy a szarvas elindult felé a hóviharban, a rothadó koponyával az agancsában, arra gondolt, vajon milyen kemény tele lehetett ezzel a borzalmas teherrel. Megérintette az élni akarása, és ezt a találkozást sose felejti el.

A következő fotó egy képrejtvénynek is elmenne. Vajon mit is látunk a képen? Elsőre persze megvan a hal, és talán valamiféle sekély, kristálytiszta vízben úszkálhat, a vízfelszín egy részén meg talán a környező fák tükröződnek. De persze az ausztrál Gaetano Gargiulo búvárfotós nem egészen ezt örökítette meg.

A „Bare Island” nevű merülőhelyen készült képen egy tisztogatóhal látható, ahogy egy nálánál sokkal nagyobb hal kopoltyújánál és szájánál szorgoskodik.

És végül egy elgondolkodtató kép a dél-afrikai Byron Groblertől. A kép a Pilanesberg Nemzeti Parkban készült, ahol már nagyon régóta él együtt egymás mellett ember és állat, így a leopárdok is.

Byron az állatok fotózásakor mindig elgondolkodik azon, hogyan is élhettek itt sok száz éve ezek a fajok. Mind az ember, mind a vadállatok igyekeztek e vidéken túlélni, az ember feladata az volt, hogy élelmet találjon és biztosítson közösségének, miközben elkerüli az oroszlánokkal, leopárdokkal, bivalyokkal és elefántokkal való veszélyes találkozást. De a leopárdnak is az a feladata, hogy élelmet szerezzen magának és a kölykeinek, eközben szintén igyekszik elkerülni az emberekkel és más ragadozókkal való veszélyes találkozást.

Ez a kép az együttélés történetét meséli el a mai világban.

Ma már az emberi jelenlét sokkal jelentősebb, amelyhez az állatoknak alkalmazkodniuk kell. Jóval azelőtt, hogy Pilanesberg védett terület lett volna, gátfalakat építettek, egy ilyenen látható a leopárd. Ezeket a gátakat egykor a környék gazdálkodóinak kedvéért építették, ezzel szabályozva a helyi vízkészleteket. A víz természetesen a vadonélő állatoknak is létfontosságú, ezért gyakran látogatják ezeket a helyeket. "Lehet, hogy mi emberek már nem vagyunk olyan mély összhangban a természettel, mint egykor, de az biztos, hogy még mindig részesei vagyunk. És csak remélni tudom, hogy a világ többi területén is így együtt tud létezni ember és vadállat" - osztotta meg gondolatait Byron fotója mellett.

Ha mind a 23, közönségszavazásra bejutott fotót látni szeretnétek, akkor a pályázat weboldalán ide kattintva ezt megtehetitek, ahol szavazhattok is. Mi drukkolunk Aliczki Manónak, hogy az ő flamingós képe kapja a legtöbb szavazatot!