A 2022. évi Jelzésfestés pályázat eredményei

Szerző:
MTSZ
Fotó:
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2022. december 15.

A 2022. évi Jelzésfestés pályázat eredményei

Az év során több mint 1500 kilométeren újultak meg országszerte a szabványos turistajelzések az MTSZ támogatásával.

Erre az évre is kiírta Jelzésfestés pályázatát a Magyar Természetjáró Szövetség, amelyen az MTSZ tagszervezetei mellett Magyarországon nyilvántartásba vett vállalkozók is részt vehettek egy útjelző-vezető irányításával.


2022-ben az MTSZ külön szerződött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetséggel és a Sopron Városi Szabadidősport Szövetséggel, az általuk kezelt területen lévő turistautak jelzéseinek felújítására. Az idei év újdonsága volt, hogy június 1-jei készre jelentést is lehetett választani a szeptember 2. mellett.

A terepi ellenőrzést - az MTSZ felkérésére - 20 szakember végezte el. Visszajelzéseik alapján az Országos Kékkör mentén 515,3, a szabványos turistajelzésekkel jelölt turistautakon pedig 1023 kilométer felújított turistaút került elfogadásra és kifizetésre. Az idei szerződésben vállalt, de vagy a pályázó visszalépése miatt, vagy minőségi okokból elutasított turistautak jelzéseinek felújítására a következő évben kerül sor.

A nagyítható térképen egyes nyomvonalakra kattintva megjelenik a szakasz felújítására szerződött szervezet neve, a megújult út hossza, valamint a jelzés színe. A térképen 2015-től láthatóak a Jelzésfestés pályázatok eredményei, amelyek külön-külön, vagy akár együtt is megjeleníthetőek.