Turistaút Híradó 3. rész

2025. április 30.

Turistaút Híradó 3. rész

A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) egyik alapfeladata a szabványos jelzésű turistautak felmérése és nyilvántartása. Mivel a turistautak változhatnak, és az azokkal kapcsolatos tennivalók is egész évben előfordulhatnak, az MTSZ 2024-ben létrehozta az egész országot lefedő turistaút területi felelősök új rendszerét.

A havi rendszerességgel megjelenő Turistaút Híradó célja, hogy részletesen beszámoljunk az MTSZ, illetve partnerei által megvalósított, turistautakat érintő változásokról.

Április 3., Réhely

A száj- és körömfájás járvány miatt előreláthatólag 3 hónapra bezárt a Réhelyi Látogatóközpont. Emiatt az Alföldi Kéktúra Szarvas és Dévaványa közti szakaszán (AK-06) ideiglenesen módosult a nyomvonal, valamint a bélyegző helye. Itt adtunk hírt a változásról.

Április 7., Törökkopány

A Somogy Megyei Természetbarát Szövetség jelzése alapján Törökkopánytól délre módosítva lett a nyilvántartás. A tavalyi jelzésfestés pályázaton kívül jelzésfestés felújítás történt, melynek keretében a piros négyzet jelzést egy rövid szakaszon meghosszabbították a piros sáv jelzésű turistaútig.

Április 5. Szénás-hegycsoport

Az új, piros kereszt jelzésű turistaút mintegy 1,5 km hosszan köti össze a Nagy-Szénás felől érkező piros sáv jelzést Pilisszentivánnal az Iváni-hegy alatti fokozottan védett természeti területen keresztül. A turistaút kialakításáról, felfestéséről részletes írtunk a Szigorú szabályokkal létesült új kísérleti turistaút a Szénásoknál című cikkünkben.

Április 10., Szenna

A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Kaposmérő – Abaliget vá. szakaszán (RPDDK-08), Szenna külterületén a veszélyes, forgalmas útról az erdőbe tereltük a KÉKTÚRA nyomvonalát. Ezzel egy közel 600 m-es szakaszt sikerült az aszfaltról erdei ösvényre áttenni.

Április 11., Nógrádsipek

Az Országos Kéktúrán (OKT-19) Nógrádsipek nyugati végén egy szarvasmarhatelep mellett halad el a nyomvonal. A száj- és körömfájás betegség veszélye miatt ezt a szakaszt ideiglenesen lezártuk, helyette a térképen jelölt alternatív útvonalat ajánljuk.

Április 15., Pocsaj

Pocsaj és Cserekert között, az Ér patak hídja után méhkaptárakat helyeztek ki az Alföldi Kéktúra útvonala mellé. A kaptárak közelében óvatosan menjetek, kerüljétek messzebbről.

Április 17., Uppony

Upponyban (OKT-23) az egyik bélyegzőhely új helyre került, és módosult a nyomvonal is.

Április 18., Pilismarót

Pilismarót település ideiglenesen lezárta a Miklós deák utcát (P jelzésű turistaút) a tehenészetnél mind a gyalogos, mind az autóforgalom elől. A település megközelítésére és elhagyására a Z jelzésű turistaút használható.

Április 24. Farkasgyepű

Farkasgyepű és Bakonyjákó között a sárga sáv jelzésű turistaúton egy állattartó telep található, ezért a ragadós száj- és körönfájás vírus miatt a turistaút ideiglenesen nem átjárható.